Röviden rólunk

Az “Etyekfilm.hu” egy független alkotóközösség, amelynek semmi köze Etyek községhez, csak úgy poénból lett ez a neve. :) A céljaink, terveink és eddig elkészült munkáink azonban már nem komolytalanok.

A közösség vezetője Baráth Endre, aki főleg 3d grafikus, és játékprogram fejlesztőként dolgozik.

A közösség célja, hogy komoly alkotásokat (főleg animációs kisfilmeket, de valójában bármit) hozzon létre. Bárki csatlakozhat, aki tud rendesen dolgozni és hisz abban hogy van értelme ilyesmiket csinálni. A tudás és szorgalom számít, nem az iskolai végzettséged (ez nem zárja ki persze hogy legyen megfelelő iskolád).
A tagok nem feltétlen dolgoznak együtt mindenen, de segítik egymást tanácsokkal, ötletekkel. A közösen létrehozott dolgok a készítők saját szellemi termékei maradnak, de a készítők hozzájárulnak ahhoz, hogy ezen az oldalon, mint a közösség által segített alkotások megjelenjenek.

Bár a közösség egyelőre nonprofit (nincs fizetés, és bevétel sem), de tervünk és célunk, hogy akár pénzbeli eredményeket érjünk el a munkánkkal. Ez azt jelenti, hogy minőségi munkákat szeretnénk létrehozni, és minden amit alkotunk, arra való hogy tanuljunk, és elérjük ezt a szintet.

A felső menüben a kis házikó (home) menüpontban található a blog és a hírek. A többi menüpont adja magát, a fontosabb, részleteseb blogbejegyzések és hírek a “Cikkek és írások” menüpontnál is megjelennek.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.